szekelyko_torockorol1

Művelődéstörténeti értékeit tekintve Torockó Erdély egyik legkiemelkedőbb települése.
E vidék látványosságát a kopár sziklafalak, erdős hegyoldalak, a XIX. sz-ban épült utcasort alkotó; műelmékházai , gyönyörű népviselet, festett bútorai és ritkaságnak számító sziklasírjai adják.
Torockó 1999-ben megkapta az Europa Nostra díjat.

torocko
Az indoklás a következő:
"138 hagyományos házból álló, egyedi népi építészeti együttes kiváló helyreállításáért, mely szakmai körök kezdeményezésére, a legmagasabb műemlékvédelmi követelmények betartásával, határokon átnyúló támogatással és helyi elkötelezettés eredményeként valósult meg."

1. nap - Kolozsvár, Torockó

A kolozsvári Farkas utcai református templom előtti kis téren helyezték el a Kolozsvári Márton és György által 1373-ban készített, jelenleg a prágai várban látható Szent György lovas szobor másolatát. Ez a szobor volt a középkori Európa első, teljes alakos lovas szobra.

nepviselet

2. nap - Torockó, Torockószentgyörgyi vár

Torockó eredeti lakói az Árpád-házi királyok idején a Thoroczkai család által idetelepített német vasművesek voltak. Ennek köszönhető, hogy a modern vasipar megjelenése előtt Torockó Erdély legjelentősebb vasműves központja volt.
Torockótól 4 km-re 575 m tengerszint feletti magasságban fekszik a hegyekkel körülvett kis, magyarlakta falu, Torockószentgyörgy, amely Brassai Sámuel, Erdély "utolsó híres polihisztorának" szülőfaluja. Szülőházát emléktábla jelöli.
torocko_madartavlatbol

3. nap - gyalogtúra a Székelykőre

Torockó jelképe a drámaian fölé magasodó Székelykő sziklája. Nevét onnan kapta, hogy a falu urai a 13. században a közeli Aranyosszékről székelyeket hívtak segítségül a tatárok ellen és a segítség fejében a székelyek megkapták a Székelykőn akkoriban álló várat.

4. nap - Torda, Todai hasadék, Nagyvárad, visszautazás

A sóbányászatáról híres Torda sok jeles történelmi esemény színhelye volt. Ezek közül a legfontosabb a katolikus templomban megtartott 1568. évi országgyűlés, amelyen - Európában elsőként - kimondták a vallásszabadságot.

2012. július 12-15.

99 €/fő + 40€ utazási költség*

* az EURO napi árfolyamának valamint az üzemanyag árának valtozása esetén áraink változtatásának jogát fenntartjuk

butorok
szekelyko_torockorol
torocko_templom
torockoi_szallas

Szállás: Torockón panzióban, 2 ágyas faházakban fürdőszoba használattal.
Ellátás: félpanzió.
Utazás: kényelmes, légkondicionált busszal vagy egyénileg.
Részvételi díj tartalmazza: utiköltséget, szállást, ellátást és a programok díját.
Résztvételi díj nem tartalmazza: a biztosítást és a belépőket.

Ajánlatkéréshez kattintson ide!

E-mail cím:
Melyik út érdekli:
Üzenet:
Írja be számmal: "öt"

Vissza