Szállások:

image70Szakítva a "hagyományokkal" mi úgy gondoltuk, hogy nem a szokásos faluturizmus keretein belül szállásoljuk el Önöket, mivel szeretnénk ha csoportjainkból egy "jó csapat" lenne, így nem fogjuk Önöket különböző helyeken szétszórni. Ezért kizárólag magas kategóriájú, 3-4 csillagos szállodákat és igényesen kialakított panziókat választottunk ki a szálláshelyek közül, ahol kényelmesen kipihenhetik a napi fáradalmakat. Természetesen arra is lesz lehetőségünk, hogy a helyiek életébe bepillantást nyerjünk, sőt néhány érdekes tevékenységük gyakorlásában Önök is résztvehetnek majd. Mivel szálláshelyeinken a személyzet több nyelven beszél (magyar, angol, német, stb.) a kommunikációval sem lesz majd gondjuk.

szekelykaposztaEllátás:

Célunk az, hogy utazásaink során bemutassuk Önöknek az erdélyi konyha különlegességeit, ezért olyan szálláshelyeket és külső éttermeket választottunk, amelyek gazdag helyi és nemzetközi gasztronómiai választékkal rendelkeznek. Néhány utunk részvételi díjja tartalmazza a teljes ellátást, mivel úgy gondoltuk, hogy ne pazaroljuk el a drága időt, amelyet Erdély felfedezésére szánhatnánk. Természetesen olyan előre lebeszélt menüket választottunk, amelyekből mindenki talál majd kedvére való fogást.

Utazás:

image15Mivel utazásaink során igen nagy távolságokat is megteszünk, ezért rendkívüli körültekintéssel választottuk ki a szállítási partnerünket. Kirándulásaink során műszakilag kifogástalan állapotban lévő, kényelmes, légkondicionált autóbuszok fognak minket szállítani, melyeken vidám hangulatban jutunk el egyik uticélunktól a másikig. Utazását biztosítjuk akár repülővel is Magyarországról és a világ számos országából erdélyi tájakra az év bármely időszakában. Utazási időpontjainkat egyéni utazóink számára állítottuk össze. Csoportos kirándulások esetén előzetes egyeztetés alapján az időpontok változtathatóak.

Idegenvezetés:

image02Utazásiank során mi, Júlia és Orsolya, fogjuk Önöket kalauzolni! Erdély szülötteiként és képzett szakemberekként szeretnénk bemutatni Önöknek Erdély azon arcait, melyekbe turista eddig betekintést nem nyerhetett, hisz nekünk rengeteg olyan természeti ritkaságról, helyszínről, kulturális eseményről tudomásunk van, melyekhez hozzáférni nem-odavalóként nem mindig lehet. Kirándulásainkat úgy állítottuk össze, hogy ne kelljen végigrohannunk Erdély gyönyörű tájain, hanem legyen időnk megcsodálni mindent, megmutathassuk azt ami igazán fontos és elmesélhessük mindazt amit az adott helyszínről tudni érdemes.

Különlegességek:

image14Hagyományt szeretnénk azzal teremteni, hogy nálunk minden utazás során várja minden kedves utasunkat valamilyen meglepetés. Hol egy különleges helyszín, hol egy meglepő esemény vagy egy feledhetetlen gasztronómiai csemege, esetleg egy egyedülálló múzeumi kiállítás várja majd Önöket.